Fendt kasza a Sebők gazdaságban az AgroVario-tól
„Szeretem ezt a márkát” Digitalizált juhászathoz került az első magyarországi FENDT kasza
2023-04-09

„Szeretem ezt a márkát”
Digitalizált juhászathoz került az első magyarországi FENDT kasza

Fendt kasza a Sebők gazdaságban az AgroVario-tól

Sebők Mihály és családja a ’80-as évek végétől foglalkozik juhtenyésztéssel, nem is akármilyen szinten. Mélyről indultak, de a már elhunyt édesapa szakértelme, és az utódok hagyománytisztelettel párosuló modern felfogása egy stabil, a piaci és egyéb viszontagságoknak ellenálló gazdaságot teremtett, ahol a FENDT az egyik legfontosabb márkának számít. A múltban ez természetesen a traktorokat jelentette, de mivel cégünknek, az AgroVario Kft.-nek köszönhetően már a szálastakarmány-betakarítás eszközei is elérhetők Magyarországon, így a folytatás nem kérdéses. Ezt bizonyítja, hogy 2023-év elején megtörtént az első gép átadása, ami egy Fendt Slicer 310 FQRC típusú kasza volt.

„Szeretem ezt a márkát. 2003 óta vannak FENDT traktoraink, és korábban gondolkodtam a kaszakombinációjukban is, de legfeljebb egy cseh forgalmazón keresztül tudtam volna ilyen gépeket beszerezni. Így végül félretettem a dolgot” – kezdte beszélgetésünket Sebők Mihály, amikor ellátogattunk a törteli gazdaságba, hogy ünnepélyesen adjuk át az első Magyarországon értékesített FENDT betakarítás-technológiai gépet.

Lucernában és gyepeken

Amikor az alföldi állattenyésztő értesült róla, hogy már itthon is elérhetők a német kaszák, bálázók és egyéb eszközök, egy útja során betért ácsi központunkba, és szemügyre vette gépkínálatunkat.

„Ott láttam meg a frontkaszát, és nagyon megtetszett. Aztán utánanéztem, hogy miben tud többet, mint a konkurens termékek. Az egyik ilyen a rendkívül pontos talajkövetés. Számunkra nagyon fontos, hogy egyenetlen talajfelszínen is jó munkát végezzen egy kasza, mert nemcsak a 70 hektárnyi lucernánkban szeretném használni, hanem gyepeken is.”

Emellett szintén szempont volt az is, hogy a 3,1 méter munkaszélességű gép gumihevederes szársértővel érkezzen a gazdaságban, hiszen a lucerna esetében ez a megoldás napokkal megrövidítheti a száradási folyamatot.

„Ha ez a kasza úgy működik, mint a traktorjaink, akkor abba nem lehet majd belekötni. Több FENDT erőgépünk is van, és 20 év alatt egyszer történt meg, hogy egy hidraulikaszekcióm elszállt, ami után haza kellett jönnöm. Ezen kívül semmi hibájuk nem volt. Azt kívánom, hogy mindenkinek annyi gondja legyen a traktorjával, amennyi nekem. A kaszánál is hasonlóban reménykedem” – tette hozzá a termelő.

A Fendt Slicer 310 FQRC kasza üzemeltetése egyébként rendkívül egyszerű, amiben többek között a ComfortChange gyors pengecsere-rendszer is segít, de a gépet alapvetően nyíróstiftes kaszatárcsa-védelemmel látták el.

Digitalizáció és előre menekülés

Sebők Mihály unokaöccsével, Minárovics Mátéval vezeti a gazdaságot, de fia is egyre nagyobb szerepet vállal a munkákban és fejlesztésekben. Ifjabb Sebők Mihály, vagyis Misi, jelenleg a MATE gödöllői kampuszán tanul, a szakdolgozatát pedig szaporodásbiológiából írja.

Fendt kasza a Sebők gazdaságban az AgroVario-tól

„Nehéz az állattartók helyzete, de ezt nem lehet abbahagyni. Olyan genetikával dolgozunk, amit tovább kell vinni. Éppen ezért nem is egyetlen évben gondolkodunk, hanem hosszútávon” – vázolta fel az édesapa, aki hozzátette: ezért használnak például etetőkocsit, ami nagyjából felére csökkentette a takarmányigényüket. Azzal ugyanis adott receptúrák alapján tudnak keverni, és a pocsékolás, a feleslegesen kitett takarmány mennyisége is drasztikusan csökkent.

„Folyamatosan szeretnénk fejleszteni a juhászatot, a célunk, hogy optimalizáljuk a termelésünket, és ebben a digitalizációnak nagy szerepe van” – tette hozzá Minárovics Máté, aki azt is elárulta, hogy mostanra minden mérési eredményt elmentenek a szoftverekben, de az ellési és egyéb adatokat is beviszik a rendszerükbe. A juhok mindegyikében chip van, ami 1300 anya esetében különösen fontos, hiszen ennyi adatot nehéz papíron vezetni.

Fendt kasza a Sebők gazdaságban az AgroVario-tól

„Ennek az egyik gyakorlati haszna, hogy azt is meg tudjuk nézni például, hogy egy rossz tulajdonságát honnan örökölte az adott egyed. Mindezek a megoldások egyébként a marha és a disznó esetében nem számítanak újdonságnak, de a juh ágazatban úttörőnek számítunk.”

Végigjárták a lépcsőfokokat

Látogatásunkkor meggyőződhettünk arról, hogy a Fendt Slicer 310 FQRC kasza jobb helyre nem is kerülhetett volna, hiszen egy innovatív, nagyon komoly szakértelemmel irányított gazdaság tárult fel a szemünk előtt. Az út persze hosszú volt, és erről szintén Sebők Mihály mesélt nekünk.

„Amikor a ’80-as években indult az egész, akkor 150 birkánk volt, és egy gyűrűs kutunk. A gyűrűs kút oldalára egy kis tartályt akasztottunk, amibe pedig egy slagot dugtunk. Abba kellett húznom a vizet, és úgy vezettük be a vályúba. Ennél lentebbről nem lehet kezdeni. De emlékszem, hogy amikor elindultunk a növénytermesztéssel, elmentem vetni az MTZ traktorommal a haveromhoz, akinek volt vetőgépe. Amikor végeztünk, cserébe az enyémet is meg tudtam csinálni. Később aztán vettem egy saját használt vetőgépet, de megvoltak a lépcsőfokok, amire eljutottunk ide. Meg kellett dolgoznunk mindenért.”

A gazdaság alapítója, Mihály édesapja már nem lehet a családdal, hiányát pedig mindmáig érzik, és minden döntést úgy hoznak meg, hogy hűek legyenek a szellemiségéhez. Az iránta érzett tisztelet és szeretet minden elhangzott mondatból érezhető volt.

Fendt kasza a Sebők gazdaságban az AgroVario-tól

Új bálázót is szeretnének

A törtéli gazdaság területén hamarosan gépbemutatót is tartunk, ahol bárki saját szemével meggyőződhet meg a fentebb leírtakról. Ahogy arról is, hogy mit tudnak a FENDT betakarítástechnikai gépek. Az április 25-i eseményről honlapunkon tájékozódhatnak:

https://www.agrovario.hu/fendt-szalastakarmany-betakaritogep-bemutato-2/

Sebők Mihályék pedig a közeljövőben a régi körbálázójukat is FENDT-re cserélnék, így hamarosan kipróbálásra egy változókamrás eszköz érkezik a gazdaságukba, ami nemcsak a bálák számát képes mérni és rögzíteni, de a bálatömeget is. Ez pedig fontos opció a törteli telephelyen, ahol etetőkocsi szolgálja ki a magyar merinó, német húsmerinó, és német feketefejű húsjuh törzsállományokat, amelyekkel sorra nyerik a tenyésztési díjakat.

További híreink
5 tipp az Agrifac permetezőgép felkészítéséhez az új szezonra
2024-04-10
A FENDT AZ ELSŐ HELYEN A DLG IMAGEBAROMETER 2023/24 VERSENYÉBEN
2024-03-27
FENDT MultiDeal akció
2024-02-07
Az Axiál Csoport új stratégiája részeként folyamatban van az AgroVario Kft üzletrészeinek értékesítése az eddigi kisebbségi tulajdonos részére
2024-01-11
AGROVARIO nyitvatartás az ünnepi időszakban
2023-12-20
Agritechnica fénypontja 2023: Mostantól a Fendt Vario traktorokat joystickkel is lehet irányítani
2023-11-02